”Bondersölj” Tamburazenekar

Ahhoz, hogy jobban megismerjük ezeket a fiúkat, akik testben és lélekben egyaránt összefonódtak a tamburával, vissza kell tekintenünk a közeli múltba. A zenekar tagjai közül négyen korábban egy ismert csapatban játszottak, melyet egész Gradišće területén kedveltek és szinte minden horvátok lakta településen hallottak róluk. Büszkén hangoztatják, hogy míg legfiatalabb tagjuk Peresznyéről származik, ő is kópházi gyökerekkel rendelkezik. Marko, Luka, Dragan, Zoli és Feri zenéjükben is tipikusan „Pannonok″, a felcsendülő dallamokban a népek sokszínűségét fedezhetjük fel. A pannon-adriai terület igazi zenei arénának számít, ahol a muzsikusok együtt szórakoznak a közönséggel és akkor a legelégedettebbek, ha mindenki jól érzi magát. Az elsősorban horvát repertoár mellett, a magyar virtus prezentálásában is jeleskednek, valamint nem idegen tőlük a nemzetközi örökzöld slágerek megjelenítése sem. Aktív kapcsolatot ápolnak más tamburazenekarokkal is, és még mindig keresik a számukra legideálisabb tamburát.

Maga a „Bondersölj” név még néhány horvát ajkú embernek is idegenül hangzik, azonban közép Gradišće-ban sokan ismerik a szó jelentését. A német „Wander Seele” szóból ered, horvát irodalmi nyelven „putujuća”, vagy „lutajuća duša”. Magyarul: Vándor lélek. Igazán érdekes, nem? Vagy némileg csodálkozunk talán? Hasonló, és mégis más! Ez itt Pannónia, itt mindent összeköt valami, olyan, mint egy háló, amit ha bedobsz az egyik oldalon, a másikon beakad. Mindannyian valamilyen kapcsolatban állunk egymással, és nem lepődünk meg azon, hogy ezek a fiúk, ha kell a nap és hold, a nappal és éjszaka, a realitás és csoda, az öröm és a bánat között vándorolnak. Szívesen viszik el dalaikat a világ minden tájára: e módon kötik össze a vidám embereket.

Mindig vidáman, zenére készen áll, a „Bondersölj” zenekar jó hangulatot csinál!

Kontakt

Kapcsolat

Levanda

Restaurant & Panzió